Tóalmás Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatására az alábbi pályázati felhívást bocsátja ki:
Pályázati felhívás
a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatására
2019.
A helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről szóló 2/2010. (II. 1.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: Ör.) alapján Tóalmás község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri és támogatja azt a tevékenységet, amelyet a településen élő vagy dolgozó állampolgárok önszerveződő közösségei végeznek az önkormányzati feladatok megvalósítása, a polgárok közéletbe való bevonása, a település fejlesztése és szépítése, a környezetvédelem, az arra rászorulók támogatása, a kultúra és a hagyományok ápolása, a lakosság művelődése, oktatása, szórakozása, sportolása érdekében.
Ezen elvek megvalósítása érdekében a képviselő-testület az éves költségvetéséről szóló rendeletében – a település anyagi lehetőségeitől függően – keretet állapít meg az önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának céljára.
E pályázati felhívás és az Ör. alkalmazásában
- önszerveződő közösség az a bíróság által bejegyzett egyesület, alapítvány, amely az önkormányzat illetékességi területén bejegyzett székhellyel rendelkezik; illetve abban az esetben, hogy ha nem rendelkezik székhellyel az önkormányzat illetékességi területén, akkor hitelt érdemlően tudja bizonyítani, hogy tevékenységét a településen végzi a település lakossága érdekében.
- nem minősül önszerveződő közösségnek a politikai párt helyi szervezete, a munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szerv, biztosító egyesület.
További információk, és adatlapok a teljes pályázati leírásban találhatók: LETÖLTÉS