Községünkben megvalósult pályázatok 2019-2024 közötti időszakban

 

Ismerje meg községünket!

 

Aktuális hírek

Lejáró diákigazolványok

Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, még idén be kell jelentkeznie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, és december 16-tól egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie. A tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után még október 31-ig érvényes azoknak a diákigazolványuk, akik idén …

Bővebben »

Lakossági tájékoztató a Tápió Natúrpark kezdeményezésről

2016. februárjában a Tápió Közalapítvány a helyi önkormányzatokkal együttműködve elkezdte egy helyi natúrpark létrehozásának tervezését, mely a Tápió-menti térség meghatározó projektje lehet a jövőben. Az elképzelés nem új keletű, hiszen már 2005-ben is megfogalmazódott ez a szándék, akkor még „ökotérség” néven, de sajnos azután sokáig háttérben maradt. A Natúrpark-projektet valamennyi …

Bővebben »

KSH Összeírás

A 2016. évi júniusi– AGRÁRIUM 2016 – mezőgazdasági összeírást követően a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Kormány 375/2015. (XII.3.) Korm. rendelete szerint meghatározott reprezentatív Összeírást hajt végre 2016.november 18. és december 15. között. Az összeírásnak a hivatkozott Korm. rendelt szerinti nyilvántartási száma 2219, amelynek keretében: A KSH összeírja az egyéni (meghatározott nagyságú …

Bővebben »

Decemberben kell dönteni az eváról

2016. december 1-je és december 20-a között választhatják 2017-re az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) az újonnan bejelentkező adózók. Azoknak, akik 2016-ban az eva szerint adóztak, és ezen 2017-ben sem változtatnak, nem kell újra bejelentkezniük. Az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény hatálya alá bejelentkezni, illetve az alól kijelentkezni a Nemzeti Adó- …

Bővebben »

Falugyűlés

Tóalmás község honlapja

M e g h í v ó   Tóalmás község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016. november 28-án (hétfőn) 18.00 órai kezdettel FALUGYŰLÉST tart a Művelődési Házban. Napirend: Díszpolgári cím és Tóalmásért Emlékérem adományozása Előadó: polgármester Tájékoztató a 2016. évi önkormányzati működésről Előadó: polgármester Egyebek   Amennyiben közérdekű kérdése van, azt előre írásban …

Bővebben »

Lakossági tájékoztató – kéményseprés

November 1-je óta a korábbinál is nagyobb területen végzik a katasztrófavédelem kéményseprői a lakossági kémények tisztítását, ellenőrzését. Jelenleg 17 megye 2499 települése tartozik a katasztrófavédelem ellátási területéhez. A gazdálkodó szervezetek tulajdonában lévő kémények ellenőrzését és tisztítását változatlanul a kéményseprőcégek végzik megrendelésre. Az, hogy milyen gyakran érkezik valakihez a kéményseprő, attól …

Bővebben »

Mammográfiás szűrővizsgálat

  Az idejében felismert melldaganat gyógyítható! A Tóalmáson lakó, 45-65 év közötti asszonyok, akik utolsó mammográfiás vizsgálata óta eltelt 2 év, névre szóló meghívót kapnak mammográfiás szűrővizsgálatra. A vizsgálat helye: Flór Ferenc Kórház 2143 Kistarcsa, Semmelweis tér 1. tel.: 06 (28) 507-126. Kérjük, tegyen eleget meghívásunknak, vegyen részt Ön is …

Bővebben »

Hulladék elszállítási információk november 1-től.

Tisztelt Ingatlanhasználó! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Tóalmás községben a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást határozott idejű szerződéssel 2016. november 1-től a VERTIKÁL NONPROFIT ZRT. látja el. A hulladékok begyűjtését és szállítását alvállalkozóként a Kunépszolg Kft. (2340 Kiskunlacháza, Völgyi dűlő 165.) végzi. Szállítással kapcsolatos bejelentés, információkérés: 24/535-535. A háztartási szilárd hulladékszállítási rendje az alábbiak …

Bővebben »