Községünkben történt fejlesztések

Tóalmás Község Önkormányzat település érdekében végzett munkája

2014-2019.

Összegzés

  1. Óvodai kapacitásbővítést célzó beruházások támogatása című pályázatra 37.500.000.- Ft-ot nyertünk. Ehhez 1.875.000.- Ft önerőt kellett biztosítanunk. Ebből valósult meg az óvoda csoportszoba bővítése, kiszolgáló létesítményekkel együtt (mosdó, wc, öltöző, folyosó, óvoda titkári iroda).
  2. Önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítésére, felújítására című pályázat benyújtásával 45.575.576.- Ft-ot nyertünk. Ehhez 2.398.714.- Ft önerőt kellett biztosítanunk. Ebből valósult meg a Jókai utca, Fő út és Kossuth Lajos utca közötti, az Árpád utca, Fő út és Béke út közötti szakaszának, valamint a József Attila utca óvoda felé bevezető szakaszának aszfaltozása és vízelvezető árkok felújítása.
  3. Épületenergetikai felújítás Tóalmás község intézményeiben KEHOP pályázati konstrukció keretében, melyre 191.286.794.- Ft összeget nyertünk. A támogatás 100 %-ban támogatott volt, így önerőt nem kellett biztosítani.
    Ebből valósult meg a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola új épületrész nyaktag, valamint a sportcsarnok, a Községi Művelődési Ház, a Védőnői Szolgálat és az Egészségház külső felújítása (épületszigetelés, nyílászárók cseréje, napelemek elhelyezése).
  1. A külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapot javításához, karbantartásához szükséges erő és munkagépek beszerzése című pályázaton szintén csökkentett műszaki tartalommal nyertünk támogatást. Ennek összege 63.590.256.- Ft. Ehhez 7.584.134.- Ft önerőt kellett biztosítanunk. A kapott támogatásból építettük meg és tettük járhatóvá a zártkertben a Diófa dűlő, Öregszőlő dűlő és Paskomszőlő dűlő útjainak egy részét. Kitakarításra került az utak padka része benőtt növényzete is.
  2. Az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása pályázatra 17.428.145.- Ft pályázati összeget nyertünk. Ebből valósult meg a sportcsarnok és környezet felújítása, melyhez 3.075.555.- Ft önerőt kellett biztosítanunk. Megtörtént a sportcsarnokban 300 db égő cseréje energiatakarékosra, a belső labda fogó hálók cseréje, sport grabo padló felületi javítása, a bejárat fölé előtető kiépítése, a teraszra csúszásmentes padozat burkolása, az Árpád utca felől parkoló kialakítása térkő burkolattal. Az iskola udvarán lévő kézilabda pálya új aszfaltborítást kapott, 2 új kézilabda kapu felállításával, és a pályavonalak felfestésével. Megtörtént továbbá a pálya körül a labda fogó hálók cseréje is.
  3. Informatikai pályázatot nyújtottunk be elektronikus helyi közigazgatási infrastruktúra fejlesztése Tóalmási Közös Önkormányzati Hivatal informatikai fejlesztésére és felkészítésére az önkormányzati ASP központhoz való csatlakozásra. A benyújtott pályázatunkra 14.000.000.- Ft támogatást nyertünk. A pályázat 100 %-ban támogatott volt, így önerőt biztosítani nem kellett. Ebből szereztünk be a Tóalmási Közös Önkormányzati Hivatalba 10 db asztali számítógépet a hozzátartozó konfigurációkkal együtt. Az ASP rendszerhez való csatlakozáshoz 5 db program is megvásárlásra került, ezek a gazdálkodási, adó, iktató, hagyatéki, és igazgatási szakrendszerek.
  4. Pályázatot nyújtottunk be 7+1 fős Peugeot Boxer kisbusz gépkocsira, melynek beszerzéséhez 9.740.443.- Ft támogatást nyertünk el, melyhez 2.070.873.- Ft önrészt kellett biztosítanunk.
  5. Központi jogszabályi előírásnak megfelelően az önkormányzat elkészítette a települési arculati kézikönyvet, melyre 999.998.- Ft támogatást kaptunk.

 

ujmagyarorszag_logo

Kedves Lakosok!

Örömmel értesítem Önöket, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép Magyarországi Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „A tóalmási általános iskola, óvoda és főzőkonyha felújítása, bővítése és eszközbeszerzése a környezettudatosság és a korszerű nevelés-oktatás megteremtése jegyében” című, KMOP-4.6.1/B-2-2008-0088 jelű pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetője 247.500.000.- Ft összegű támogatásra érdemesnek ítélte.

Az elnyert összegből az alábbiak kerülnek megvalósításra:

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola felújítása:
Épület homlokzat felújítása, javítása, nyílászárók cseréje – szükség szerint, padlóburkolat teljes cseréje, az épület belső festése és mázolása, három fűtőkazán cseréje, kerítés cseréje, az intézmény akadálymentesítése, intézményi parkoló kiépítése, iskola bejárat kialakítása, új emeleti vizesblokk átépítése, meglévő vizesblokk átépítése ak.ment., udvar burkolatok felújítása, játszótér. Eszközbeszerzés.

Tóalmás Község Óvodájának felújítása és bővítése:
Épület homlokzat felújítása, javítása, nyílászárók cseréje – szükség szerint, padlóburkolat teljes cseréje, az épület belső festése, , és mázolása, két fűtőkazán cseréje, kerítés cseréje, az intézmény akadálymentesítése, intézményi parkoló kiépítése, az épület bővítése, zárt szennyvíztároló építése. Eszközbeszerzés.

Tóalmás Község Konyhájának felújítása:
Épület homlokzat felújítása, javítása, nyílászárók cseréje – szükség szerint, belső tatarozás, padló és falburkolatok cseréje, elektromos hálózat cseréje, víz és szennyvízhálózat cseréje, tetőszerkezet és héjalás javítása, új gazdasági bejárat kialakítása, bontás, szennyvíztároló építése. Eszközbeszerzés. A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola felújítása a pályázaton elnyert összegből bruttó 100.000.000.- Ft-ot, a Közösségi Óvoda bővítésére és felújítására bruttó 45.573.600.- Ft-ot, a Konyha felújítására pedig 50.000.400.- Ft-ot fogunk fordítani. E mellett az iskola bruttó 25.272.000.- Ft, az óvoda bruttó 11.628.000.- Ft, a Konyha bruttó 12.600.000.- Ft eszközbeszerzésre jogosult az elnyert pályázat alapján.

Bízom abban, hogy az elnyert pályázati összeget a célnak megfelelően tudjuk felhasználni a tanulók, pedagógusok és a szülők megelégedésére.

Kovács Magdolna
polgármester

Település fejlesztés beszámoló 2010-2014.

ujmagyarorszag_logo2vati_logo