Választási tájékoztató a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2024. évi általános választásával kapcsolatban

A Helyi Választási Iroda (a továbbiakban: HVI) vezetőjeként a 2024. június 9. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2024. évi általános választásával kapcsolatban a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény és a helyi önkormányzati

képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény alapján az alábbi választási tájékoztatót adom ki:

 Szavazás:

A választópolgár lakóhelyén vagy – ha lakóhelye mellett legkésőbb a választás kitűzését megelőző 30. napig tartózkodási helyet is létesített – bejelentett tartózkodási helyén választhat.

 A szavazóhelyiségben szavazni 2024. június 9. napján 06.00 órától 19.00 óráig lehet.

 Érvényesen szavazni csak a hivatalos szavazólapon szereplő jelöltre lehet, a jelölt nevéhez tartozó körbe tollal írt, két egymást metsző vonallal.

A szavazólapon a jelöltek a választási bizottság által kisorsolt sorrendben szerepelnek.

 A 10 000 vagy ennél kevesebb lakosú település – egyéni listás választási rendszerben – egy választókerületet alkot. Az egyéni listán képviselők azok a jelöltek lesznek, akik a megválasztható képviselők száma szerint a legtöbb érvényes szavazatot kapták. Szavazategyenlőség esetén sorsolással kell megállapítani, hogy az egyenlő számú szavazatot

elért jelöltek közül melyik szerez mandátumot. Az egyéni listás szavazólapon a választópolgár legfeljebb annyi jelöltre szavazhat, ahány egyéni listás mandátum kiosztható. Ha az egyéni lista jelöltjét polgármesternek megválasztották, az egyéni listáról törölni kell, és helyébe a következő legtöbb szavazatot elért jelölt lép.

 Szavazás átjelentkezéssel:

A választópolgár csak abba a választókerületbe jelentkezhet át, ahol a választás kitűzését megelőző harmincadik napon (2024. május 10-én) és az átjelentkezésre irányuló kérelme elbírálásakor tartózkodási hellyel rendelkezik.

Ha azonban az átjelentkezést követően a választópolgár a tartózkodási helyét legkésőbb a szavazást megelőző harmadik (2024. június 6-án) megszünteti, vissza kell venni a lakóhelye szerinti szavazókör névjegyzékébe.

Az átjelentkezés iránti kérelmet legkésőbb a szavazást megelőző negyedik napon (2024. június 5- én) 16 óráig lehet benyújtani. Az átjelentkező választópolgár legkésőbb a szavazást megelőző második napon (2024. június 7-én) 10 óráig vonhatja vissza az átjelentkezési kérelmet. Az Európai Parlament tagjainak választásán az átjelentkezésre irányuló kérelmet legkésőbb a szavazást megelőző kilencedik napon (2024. május 31-én) lehet benyújtani.

Az átjelentkező választópolgár a szavazást megelőző kilencedik napig módosíthatja vagy a szavazást megelőző második napon (2024. június 7-én) 10 óráig visszavonhatja az átjelentkezési kérelmét.

2024-ben azonos napon kerül megrendezésre a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választása, a nemzetiségi önkormányzati képviselők választása és az Európai Parlament tagjainak választása, ha a választópolgár az átjelentkezés feltételeinek megfelel, abban az esetben,

  1. ha a tartózkodási helye szerinti településre jelentkezik át, a választásokon a tartózkodási helye szerinti szavazókör névjegyzékébe kell felvenni,
  2. ha pedig a tartózkodási helye szerinti településtől eltérő településre jelentkezik át, az Európai Parlament tagjainak választásán a települési szintű lakóhellyel rendelkező választópolgárok számára kijelölt szavazókör névjegyzékébe kell felvenni, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán és a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán azonban továbbra is a lakóhelye szerinti szavazókör névjegyzékében szerepel.

 Szavazás mozgóurnával:

A mozgóurna iránti kérelmet a szavazóköri névjegyzékben szereplő, mozgásában egészségi állapota vagy fogyatékossága, illetve fogva tartása miatt gátolt választópolgár nyújthatja be.

Egyéb indokra pl.: munkavégzési kötelezettség teljesítésére hivatkozással a mozgóurnával történő szavazásra nincs lehetőség, a kérelem elutasításra kerül.

 A mozgóurna iránti kérelem a Nemzeti Választási Irodánál, a helyi választási irodánál vagy –

a szavazás napján – az illetékes szavazatszámláló bizottságnál terjeszthető elő. A Nemzeti Választási Irodához elektronikus azonosítással elektronikus úton a szavazást megelőző második nap (2024. június 7-én) 10 óráig, elektronikus azonosítás nélküli elektronikus úton pedig a szavazást megelőző negyedik napon (2024. június 5-én) 16 óráig lehet a kérelmet előterjeszteni.

 A helyi választási irodához (HVI)

elektronikus azonosítással elektronikus úton a szavazás napját megelőző második nap (2024. június 7-én) 10 órát követően, a szavazás napján 12 óráig,

levélben a szavazást megelőző negyedik napon (2024. június 5-én) 16 óráig,

személyesen vagy kézbesítési meghatalmazott útján a szavazást megelőző második napon (2024. június 7-én) 10 óráig.

 A szavazatszámláló bizottsághoz kézbesítési meghatalmazott útján vagy meghatalmazással nem rendelkező személy általi kézbesítéssel a szavazás napján, legkésőbb 12 óráig nyújtható be a kérelem. Ha a választópolgár olyan címre kér mozgóurnát, amely nem abban a szavazókörben található, amelynek névjegyzékében szerepel, illetve az átjelentkező választópolgár olyan címre kér mozgóurnát, amely nem azon a településen található, amelynek névjegyzékében szerepel, a kérelmét egyben átjelentkezésre, illetve az átjelentkezés módosítására irányuló kérelemnek is kell tekinteni.

Ha a választópolgár a szavazást megelőző második nap (2024. június 7-én) 10 óráig visszavonja a mozgóurna iránti kérelmét, a Nemzeti Választási Iroda törli a mozgóurnát igénylő válasz-tópolgárok jegyzékéből. Ha az átjelentkezéssel szavazó választópolgár vonja vissza a mozgóurna iránti igényét, és nem nyilatkozik arról, hogy a lakóhelye vagy az átjelentkezés helye szerinti szavazókörben kíván szavazni, az átjelentkezés helye szerinti szavazókör névjegyzékébe kell felvenni.

 Fogyatékossággal élő választópolgár által igényelt segítség:

Azt a választópolgárt, aki legkésőbb 2024. június 5 -én 16:00 óráig kérte, hogy akadálymentes

szavazóhelyiségben szavazhasson, és akinek a lakcíme szerint kijelölt szavazóhelyiség nem akadálymentes, a helyi választási iroda a lakcíme szerinti szavazóhelyiséggel azonos településen és választókerületben lévő, akadálymentes szavazóhelyiséggel rendelkező szavazókör névjegyzékébe teszi át.

 A választási kampány:

 A választási kampányidőszak 2024. április 20-tól 2024. június 9-én 19.00 óráig tart.

 Nem folytatható kampánytevékenység 2024. június 9-én

a) a szavazóhelyiségben, valamint a szavazóhelyiséget magában foglaló épületben,

b) a szavazóhelyiséget magában foglaló épületnek a szavazóhelyiség megközelítését szolgáló bejáratától számított 150 méteres távolságon belül közterületen,

c) a b) pontban meghatározott területen kívül az e területen belül tartózkodó választópolgár választói akaratának befolyásolására alkalmas módon.

2024. június 9-én választási gyűlés nem tartható, és politikai reklám nem tehető közzé.

Választással kapcsolatos információk a www.valasztas.hu honlapon érhetőek el.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy

Polgármester jelöltek:

Kovács Magdolna                          független jelölt

Lénárd Mátyás Zoltán                    független jelölt

 

Képviselőjelöltek:

Dithalm István                               független jelölt

Lénárd Mátyás Zoltán                   független jelölt

Szécsi Szilárd                                Fidesz Magyar Polgári Szövetség- KDNP

Nagy Gábor Márton                      független jelölt

Molnár Zoltán                               független jelölt

Gerhardtné Laczkó Katalin           független jelölt

Dr. Szűcs László                           független jelölt

Dr. Kocsis Ilona                            független jelölt

Dr. Molnár Zoltán                         független jelölt

 

Roma Nemzetiségi Önkormányzati képviselők választása elmarad, a jelöltek nyilvántartásba vétele elutasításra került.

 

Helyi Választási Bizottság

Elnöke: Herczeg Tiborné

Elnökhelyettes: Balázsi Lívia Julianna

választott tag: Radáné Tóth Éva

póttagok: Kővágó Tamásné

                Tóth Tibor

 

Helyi Választási Iroda:

Vezetője: dr. Szikszai Tibor

jogi helyettes: Szabóné Herczeg Edit

iroda tag: Tóth Enikő

 

Szavazókörök:

  1. szavazókör: Tóalmás, Béke u. 27.

Felleginé Honfi Annamári Elnök

Fries Veronika Elnökh.

Baróthi Henriett választott tag

Török Imréné póttag

Gulyásné Varga Szilvia póttag

Somodi Istvánné jkv.

 

  1. szavazókör Tóalmás, Rákóczi u. 4.

Farkasné Herczeg Anita Elnök

Pálinkásné Mile Katalin Elnökh.

Deák Hajnalka választott tag

Tóthné Benke Katalin póttag

Irmalós Ferencné póttag

           Török Tiborné jkv.

 

  1. szavazókör Tóalmás, Béke u. 27.

Sződi Józsefné Elnök

Keresztesi Magdolna Elnök h.

Török Rita választott tag

Bató Ildikó póttag

Ősziné Tóth Gabriella póttag

Dognai Réka jkv.

Ezt olvasta már?

Karácsonyi Fények felvonulása – Kiegészítés

Tájékoztatom Kedves Lakosainkat, hogy Településünkön 2024. december 22-én ismét megrendezésre kerül a Karácsonyi fényekkel díszített …

Vélemény, hozzászólás?